Ki káromkodva, ki sírva – így próbálták meg feldolgozni a veszprémi játékosok a BL-búcsút

Ligetvári Patrik: Kétszer kellett felállnom a padlóról a szezonban, nem tudom, harmadszorra hogyan fog sikerülni.

Az SC Magdeburg 32–26-ra legyőzte az ugyancsak német Füchse Berlint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjében.
Fájó pont volt ebben az évadban a magyar kézilabdázás szerelmeseinek, amikor a Magdeburg drámai körülmények között, egy utolsó pillanatban szerzett góllal legyőzte, és ezzel kiejtette a ONE Veszprémet a férfi Bajnokok Ligájából, így a magyar csapat sorozatban harmadszor nem jutott be a sorozat kölni négyes döntőjébe…
Ezt is ajánljuk a témában
Ligetvári Patrik: Kétszer kellett felállnom a padlóról a szezonban, nem tudom, harmadszorra hogyan fog sikerülni.
Nos, annyit legalább elmondhatunk, hogy a Magdeburg nem „feleslegesen” verte ki a bakonyiakat, hiszen Kölnben is megállíthatatlannak bizonyult, és megnyerte a final fourt.
Az elődöntőben a címvédő Barca volt az ellenfele, és a Veszprém elleni párharchoz hasonlóan gyakorlatilag alig vezetett a mérkőzésen – a végén mégis nyert egy góllal 31–30-ra.
A másik ágon a Füchse Berlin a francia Nantes-ot verte ki simán (34–24), így jöhetett a német házi döntő, amit a Magdeburg meglehetősen simán nyert meg 32–26-ra.
A német bajnoki címvédő fővárosiak a 12. percben, 6–5-nél vezettek utoljára a mérkőzésen. Gisli Kristjansson nyolc, Felix Claar és Omar Ingi Magnusson hat-hat góllal, Sergey Hernández 18 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Hakun West Av Teigum és Mathias Gidsel hét-hét alkalommal talált be, Lasse Ludwignak pedig 12 védése volt.
A Magdeburgnak ez volt az ötödik BL-döntője és az ötödik sikere.
(MTI / Mandiner)
Fotó: MARIUS BECKER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP